Nyílt napok & Beiratkozás

ISMERKEDŐ BESZÉLGETÉS

A 2020/2021 nevelési évre jelentkező családoknak ismerkedő beszélgetést és nyílt napot szervezünk.

Az ismerkedő beszélgetésre lehetőség szerint szülőket várunk. Amennyiben szimpatikusak leszünk egymásnak ez alkalomból, akkor egyeztetünk egy délelőtti időpontot a gyermekkel közös óvoda/bölcsi látogatásra.

Szeretnénk, ha tudnátok, hogy a bölcsibe való felvétel (szeptemberi kezdéssel) szinte minden esetben lehetséges adott év tavaszán való beiratkozással. Amennyiben az áprilisi beiratkozást követően keresnek meg a családok bennünket, akkor csak az esetlegesen fennmaradó helyekre tudunk helyet biztosítani.

Az óvodába való beiratkozásnál előnyt élveznek a már hozzánk járó bölcsisek, így annyi szabad helyünk marad “külsős” gyerkőcöknek, amennyit a bölcsis családok nem vesznek igénybe. Továbbá előnyt élveznek felvételnél a már hozzá járó gyerekek testvérei.

A külsős gyerekek férőhelyszáma minden évben változik, de  ezidáig minden évben maradt pár szabad helyünk, így nyugodtan jelentkezzetek, keressetek minket.

Szeretettel várunk Benneteket, ha szeretnétek megismerni bennünket és tudni szeretnétek, hogy…

  • Milyen a hangulat nálunk?
  • Milyen program szerint működünk?
  • Milyen értékeket képviselünk?
  • Kik azok a pedagógusok, akik a gyerekek hétköznapjait színesítik?

Beiratkozás az oviba és a bölcsibe:  2020. április 15. szerda 8.00-10.00 és 15.30-18.00

Bővebben: www.almafaovoda.hu és www.almafabolcsi.hu

A személyes találkozóra időpontot egyeztetni az info@almafagyerekhaz.hu címen tudtok.

Az év során a beiratkozás folyamatos, szabad férőhelyek függvényében tudjuk fogadni a gyerekeket korosztályos csoportjainkban.